In-house interjú
November 3, 2022

“A fő motiváció, hogy a pénzügyi jóllét mindenki számára elérhető legyen…” - Interjú Paolo Petrolinivel

A soron következő in-house interjúnkban a Salarify operatív igazgatójával, Paolo Petrolinivel beszélgetünk. Szóba kerülnek Paolo egyetemi tanulmányai, külföldi munkatapasztalatai, de fény derül arra is, hogy honnan indult a Salarify. Kezdjünk is bele!

Mesélj kicsit a karriered megkezdése előtti életedről!

Ami az egyetemi tanulmányaimat illeti, UX-dizájnból szereztem alapdiplomát - akkoriban még “computer interaction”-nek hívták -, majd Írországban informatikából mesterdiplomáztam. Meg voltam győződve arról, hogy szoftverfejlesztéssel szeretnék foglalkozni, de sokkal jobban tetszett a folyamatok és az emberek menedzselése. Ezért tovább képeztem magam a Stanford Egyetemen projekt- és termékmenedzsmentből.

Hogyan alakult ezek után a karriered?

Miután befejeztem az alapképzést (úgy 21-22 éves lehettem), külföldre mentem, és Londonban, majd Edinburgh-ban dolgoztam szoftverfejlesztőként kisebb cégeknél. Aztán a Google-nél kaptam állást, ahol a Google Search termékelemzőjeként kezdtem. Ezután lehetőségem nyílt arra, hogy a technológia felé, inkább a termék- és operációmenedzsment irányába menjek. Számos bevezetésen dolgoztam, például a Google Shopping és más termékek esetében, mindig trust & safety összefüggésben. 2010 körül, a Google-nél eltöltött néhány év után elkezdtem embereket irányítani, product and operations management területén tapasztalatot szerezni, és egyre inkább vezetői szerepkörbe kerültem. 2017-ben (több mint 10 év után) otthagytam a Google-t, és egy tanácsadó céget alapítottam Svájcban, amely startupokkal foglalkozott. Tulajdonképpen így találkoztam Bencével.

Mi a te “Salarify-történeted”?

Egy barátommal egy tanácsadó céget és egy hongkongi/kínai marketingügynökséget csináltunk, de végül 2018-ban ezt abbahagytuk. Bencével 2017 végén találkoztam, amikor még nem létezett a Salarify, csak egy ötlet volt (ami azonban nagyon különbözött attól, mint amit most csinálunk). Egy rendezvényen találkoztunk, ahol a mentorálásról és a tanácsadásról tartottam előadást, az ő koncepciója pedig rendkívül érdekes volt számomra. Ezt követően beszélgetni kezdtünk, és 2019-ben  megalapítottuk a céget.

Milyen pozícióban dolgozol jelenleg, és mik az ezzel járó fő feladatok?

Én vagyok a vállalat operatív igazgatója (COO), így a működés minden formájával foglalkozom, az ügyfélszolgálattól kezdve az ügyfél onboardingon át a terméküzemeltetésig, adatelemzésig stb. Technológiai és termék vezetőként pedig a tech csapatról is én gondoskodom.

Mit szeretsz a legjobban a Salarify-nál való munka kapcsán?

A veletek való közös munkát. Szeretem a Salarify-nál, hogy rengeteg energiát érzek bennetek, mindezt jó hangulattal megfűszerezve. A korai fázisban lévő startupokban fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik tényleg hisznek abban, amit csinálnak, és hisznek a vállalat küldetésében. Úgy érzem, hogy ti tényleg hisztek abban, amit csináltok. 

Mik a legfőbb motivációid és mik a fő kihívások a Salarify-jal kapcsolatban? 

A fő motiváció - amellett, hogy nyilvánvalóan minél több emberhez szeretnénk eljuttatni a ledolgozott bérhez való hozzáférést és a digitális jövedelemigazolást - a fintech demokratizálása, a termékek platformként való létrehozása, hogy a pénzügyi jóllét mindenki számára elérhető legyen. Vállalati szempontból azt élvezem, hogy valóban képesek vagyunk a fintech innovációjára, de a munkamódszerünk megújítására is. Távmunkában, OKR-alapú megközelítéssel, analitikus módon, hogy megmutassuk, a vállalati életciklus bármely szakaszában lehetséges más módon dolgozni, mint az átlag. Emiatt, amikor valami egészen innovatív dolgot hozunk létre, az kihívásokkal jár, de egyben motivációt is jelent.

Mit gondolsz és mit vársz a Salarify jövőjétől?

Egyrészt meg kell mutatnunk, hogy lehetséges egy másfajta munkamódszer kialakítása. Ki kell találnunk, hogyan lehetünk mi a legproduktívabbak, ugyanakkor a legelkötelezettebbek is. A cég növekedése szempontjából nyilvánvaló cél, hogy valóban elérjük a rugalmas bérfizetés alkalmazását a legtöbb munkahelyen, és az első olyan vállalat legyünk, amely megmutatja, hogy valójában ez a helyes út. Ezt fogjuk a piac tudtára adni, és szeretnénk, ha Európában minden munkáltató megértené, hogy a fizetés nem egy statikus dolog.

Mi a kedvenc emléked az utóbbi évekből?

2018-ban, a cég életének legelején Bencével volt egy találkozónk Budapesten. Volt egy kocsma (egy co-working space-ben), és a kocsma pincéjében beszélgettünk a Salarify-ról, ahol nagyon hangos zene szólt. Ez volt, mondhatni, az első "irodánk". Ha erre az emlékre gondolok, és arra, hogy hol vagyunk most, úgy érzem, mintha egy millió mérföldet tettünk volna meg. Természetesen vannak vicces emlékeim a csapatépítőkről, amikor Budapesten voltam. Szerettem a várost, 2020-tól két évig éltem ott. Rómához képest nagyon élhető volt. Róma nagyon szép, de órákig tart elmenni valahova, és néha az itteni városi élet nyomasztó tud lenni. Budapest még mindig a szívemben van, mint az egyik legjobb hely, ahol valaha éltem.

Együtt az okos pénzügyekért!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj első kézből praktikus tippjeinkről és időszakos kedvezményekről!